Keresés
 
   
 

THEALTER / Hírek

 

Hírek

 

 

A MASZK Egyesület közleménye

Felmutatható eredményeink mellett mostanra pénzügyileg tarthatatlan helyzetbe kerültünk, tartalékaink kimerültek, a független színházi élet más szereplőivel együtt minket is a megszűnés fenyeget.

Ma este a Debreceni Egyetem Auditorium Maximumában mutatja be a k2 Színház az idei THEALTER fesztivál legsikeresebb helyspecifikus előadását; november 28-29-30-án Szabadkán, a nemzetközi Desiré Central Station Fesztiválon lesz látható a Kosztolányi Dezső Színházzal koprodukcióban bemutatott Pass-port-trilógia; a napokban Nagyváradon, a VI. Interetnikai Színházi Fesztiválon vendégszerepelt sikerrel az Aradi Kamaraszínházzal együttműködésben színpadra állított előadásunk, a Tóték; elkészült az őszi MASZK Híradó sorozatának ötödik, a THEALTER U21 plusz fesztiválra visszatekintő adása. Örömteli események ezek, amelyeket azonban a pénzügyi ellehetetlenülés árnyékol.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2012. június 15-én írta ki „a VI.kategóriába sorolt színházak számára, az előadó-művészetben jelentkező újító törekvések támogatására és a magánszféra versenyképességének erősítésére szóló nyílt pályázatát”, melynek eredményét szeptember 27-én hozta nyilvánosságra. Majd november elején tette közzé a minisztérium, hogy a jogszerű pályázati eljárás keretében, előfinanszírozásként, a 2012. január 1-december 31-ei időszakra megítélt, de még nem folyósított működési támogatások összegének 36,51 %-át zárolják a VI-os kategóriában regisztrált, vagyis a kőszínházi struktúrán kívüli pályázóktól.

A MASZK Egyesület pályázatát a szakmai kuratórium az Infrastrukturális kategóriában beadott 22 pályázat közül a harmadik helyre érdemesítette, és 14, 5 millió Ft támogatást ítélt meg a rendelkezésre álló keretből, azaz ennyivel kívánta támogatni az idei évre tervezett szakmai program megvalósítását, hozzájárulni a személyi és üzemeltetési költségekhez. A novemberben bejelentett zárolás után ez az összeg 9 206 050 Ft-ra csökkent. (Összehasonlításképpen: 2008-ban 20 millió, 2009-ben 28 millió, 2010-ben a 33%-os elvonást követően 14,5 millió, 2011-ben 14 millió Ft támogatásban részesültünk ebből a keretből.)
Az elmúlt húsz évben soha nem a szakminisztérium működési támogatása volt az egyetlen bevételünk – de mindig is ez volt a terület legnagyobb, és így a legfontosabb, hitünk szerint szakmai értékelést, rangot is jelző bevételi forrása.

Befogadó színházként indultunk az Infrastrukturális kategóriában, a számunkra kötelező kritériumok (melyek 2009 óta nem változtak): „minimum 7 különböző társulat és/vagy alkotó befogadása”, valamint „legalább 50 egész estés, önállóan meghirdetett, bevétellel rendelkező előadás” megtartása.
Speciális helyzetünkből adódóan – hiszen a Régi Zsinagógában csak október végéig tudunk előadásokat fogadni – idei vállalásainkat már azelőtt teljesítenünk kellett, mielőtt ismertté vált az idei évi, zárolással terhelt működési támogatásunk összege. Többszörös kényszerhelyzetben voltunk tehát, és információ híján.
Ennek ellenére a pályázatra beadott szakmai programunkat a megvalósult programjainkkal összevetve azt mondhatjuk, hogy:
- a tervezett 3 saját bemutatóból 2
- a tervezett 5 koprodukciós előadásból 5
- valamint a 22. THEALTER Fesztivál tervezett valamennyi programja megvalósult: 7 nap alatt, 15 helyszínen 8 ország 23 alkotócsoportja mutatkozott be városunkban, több mint 60 eseményt kínáltunk az ide látogatóknak július végén.
Az idei évre 4 beavató színházi programot terveztünk a középiskolásoknak szóló Sorvezető projekt keretében, de összesen 5 előadást tartottunk a Régi Zsinagógában, egyet – kisiskolásoknak – a REÖK-ben, valamint 7 osztályterem színházi előadást mutattunk be szegedi és szentesi középiskolákban.
Második alkalommal is megrendeztük – igaz, a tervezettnél szerényebb programkínálattal – a THEALTER U21 plusz fesztivált, melyen 4 nap alatt 9 színvonalas produkciót láthatott a közönség a színházi utánpótlástól.
A szakmai programunkat – a lehetetlen és tervezhetetlen körülmények ellenére – tehát a minimum követelményeket jóval túlhaladva teljesítettük. Fesztiválunk ismét megmérettetett, és kiváló minősítést nyert.
Az idei év egyik innovációja, hogy mozgóképes beszámolókat, MASZK Híradókat tettünk közzé – így már nem csak honlapjainkon, szakmai beszámolóinkban, hanem könnyen és gyorsan hozzáférhetően bárki számára nyomon követhető tevékenységünk.
Közönségünk is mellénk állt: az 1%-os adófelajánlásokból 124 980 Ft-hoz jutottunk, nézőszámunkat és jegybevételünket idén ismét emelni tudtuk, annak ellenére, hogy előadásaink kísérletező, újszerű stúdióprodukciók, hogy még kiemelt jegyáraink is jóval alatta maradnak a fővárosi vagy a szegedi színházak jegyárainak, és hogy számos ingyenes programot is kínáltunk, melyeket fontosnak tartunk akkor is, ha ezek az alkalmak, fizetőnéző híján, nem erősítik a statisztikai jelzőszámainkat, de erősítik a közösséget és növelik a kulturális esélyegyenlőséget, melyek meghatározó értékek számunkra.

Mindezen felmutatható eredményeink mellett mostanra pénzügyileg tarthatatlan helyzetbe kerültünk, a független színházi élet más szereplőivel együtt minket is a megszűnés fenyeget.
Számos – hozzánk hasonlóan nehéz pénzügyi helyzetben lévő – őszi fellépőnknek, a programjaink lebonyolítását lehetővé tevő munkatársunknak és szolgáltatónak nem tudjuk kifizetni az őt megillető követelését. Ez a helyzet megterheli évek, évtizedek óta jól működő, szívós és következetes munkával felépített szakmai és partnerkapcsolatainkat, veszélyezteti szakmai jó hírünket, holott nem a rossz tervezés vagy a felelőtlen költekezés következménye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tartozásaink meg sem közelítik a zárolás után számunkra kiutalandó 9 206 050 Ft-ot, mely mellett ugyancsak várjuk – hiszen aláírt szerződésünk van – a Nemzeti Együttműködési Alap szintén idei évre megítélt 500 000 Ft-os működési támogatását is.

Tartalékaink elfogytak, jegybevételünk idén már nem lesz.
Jegybevételünk révén 1.6 millió Ft TAO-támogatásra vagyunk jogosultak, mindent meg is teszünk a források felkutatása érdekében – azonban ezen a pályán a nem csak más színházakkal, hanem a látványsportok mellett az államháztartással is egyre reménytelenebbnek látszó küzdelmet vívunk.
Jelenleg – a lehetséges források felkutatása mellett – azon igyekszünk, hogy december végéig fenn tudjuk tartani infrastruktúránkat (iroda, telefon, internet), és ne keletkezzen köztartozásunk – hiszen ha nem tudunk megfelelni ezen kritériumoknak, akkor a megítélt és csökkentett működési támogatásra sem leszünk jogosultak, melynek kifizetését jelen állás szerint legkésőbb 2013 januárjára ígéri az EMMI Kulturális Államtitkársága.

Így ebben a pillanatban semmilyen más számla kiegyenlítésére nincs módunk, és jelenleg mi is csak annyit ígérhetünk: mihelyst beérkeznek a támogatások, kiegyenlítjük a tartozásainkat. Elkeserítőnek tartjuk a helyzetet és borzasztóan sajnáljuk, hogy akaratunkon kívül ilyen helyzetbe hoztuk partnereinket, és azon dolgozunk, hogy a tartozásaink kiegyenlítése lehetőleg még az idén megtörténjen, hiszen számunkra is további pénzügyi és pályázati bonyodalmakhoz vezet, ha ez a kifizetés valóban csak januárban történik meg.

Köszönjük közönségünknek a kitartást.
Köszönjük partnereinknek a megértést, és további türelmüket kérjük.


A minket érintő kormányzati döntésekről, a minket is képviselő szakmai érdekképviseleti szervezet, a FESZ ((Független Előadó-művészeti Szövetség) figyelemfelkeltő akcióiról honlapunkon, illetve Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/alterra.regi.zsinagoga) adunk tájékoztatást.

Szeged, 2012. november 22.

Martinkovics Katalin
A MASZK Egyesület alelnöke, gazdasági vezető

2012.11.22.

forrás: MASZK

THEALTER U21 plusz Híradók

THEALTER U21 plusz Híradóinkat eddig elkészült kiadásai már megnézhetők a Videó menüpont alatt!

Vagy klikk ide!
A többi Híradót is töltjük fel, mihelyst elkészülnek:)

2012.10.30.

forrás: MASZK

Kiváló minősítésű művészeti fesztivál lett a THEALTER

A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Program számos szempontot vizsgál az értékelés során.

Az indoklás szerint „Már a fesztivál megrendezése is igen fontos, hiszen e területet egyedül ez az eseménysorozat törekszik bemutatni, magyar és nemzetközi szinten is. Az, hogy a független színjátszás és Szeged neve így összekapcsolódik, mindenféleképpen érdem.”



A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Programot koordináló Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Perjéssy Barnabás Bessenyei György-díjas kulturális szakértőt bízta meg a THEALTER Fesztivál minősítési feladatainak elvégzésével, a helyszíni tapasztalatok összefoglalásával. A jelentés alapján az országos fesztiválszövetségeket képviselő öttagú Szakmai Intéző Bizottság folytatta le a mindenre részletre kiterjedő minősítési eljárást, és ítélte meg a Kiváló Művészeti Fesztivál védjegyet a szegedi THEALTER fesztiválnak.
A szakértői jelentés kiemeli, hogy a fesztivál múltja és jelene szorosan és következetesen kapcsolódik össze: „A fesztivál egyediségét biztosítja, hogy egy-egy független társulat, alternatív előadás megjelenhet ugyan más fesztiválokon is, de a teljes terület, a legjobb együttesek, az éves termés csak itt láthatóak együtt. A fesztivál középpontjában alapvetően szakmai, művészeti célok állnak, segíteni a független együttesek tevékenységét, ösztönözni új előadások létrejöttét, erősíteni a különböző szervezetek, alkotók összetartozását. A koncepció az elmúlt 22 év során fokozatosan fejlődött, minden évben kiegészül, erénye, hogy a folyamatos változások ellenére egységes egész maradt.”.
Az értékelés szerint „A fesztivál előadóira, közreműködőire nagy mesterségbeli tudás, magas művészi színvonal volt jellemző.”, és a fesztivál erősségeként említi  a kiegészítő, kapcsolódó programok sokszínűségét, melyeket szintén „művészileg kiemelkedő színvonal jellemez”.
Az értékelés fontos szempontja a helyi beágyazottság, erről az értékelés a következőket írja:
„A MASZK Egyesület tevékenységének köszönhető elsősorban, hogy a független színjátszás Szegeden talált állandó otthonra, jelentősen erősítette e folyamatot az ALTERRA Kortárs Előadóművészeti Központ működése is. E munkára támaszkodhatott a fesztivál létrejötte, működése is. Helyi beágyazottságára több tényező is utal: a helyszínek viszonylag nagy száma, az előadások magas látogatottsága, és az ott kialakult jó légkör, valamint az aktívan dolgozó önkéntes segítők nagy száma is.”, akik „kedvesen, megfelelő felkészültséggel” segítik a nézőket a tájékozódásban.
Az értékelés nemzeti értékként említi, hogy „A határainkon túl kialakult alternatív színjátszás legjobb alkotásainak, társulatainak bemutatása nélkül nem lehet teljes az a körkép, amit a fesztivál bemutat. Így a szervezők e területet is következetesen beépítik a programba.”.

A szakmai értékelés szerint „A 2012. évi fesztivál tapasztalatait összegezve igen impozáns számok írhatóak le. 7 nap alatt 8 ország 23 színházi alkotócsoportja mutatkozott be, melyből 8 ősbemutató volt, és 5 csak Szegeden látható. Közel 60 eseménnyel találkozhattunk 15 helyszínen. Erénye a programsorozatnak, hogy együtt jelennek meg 21 év tapasztalatai a legújabb innovációkkal. A független együttesek és alkotók bemutatása, kiegészülve az idei törekvésekkel, a közönség megszólításával, egységes szerkezetben tartalmilag jól szerkesztve, a rendelkezésre álló időben és helyszíneken megfelelően elosztva jelenik meg. Az új elgondolások igazolták jogosságukat, és ami a legfontosabb, folytathatóságukat. Tetszett a fiatalabb alkotók erőteljes megjelenése és támogatásuk. Jó volt a naprakész, eszközeiben gazdag tájékoztatás. Összességében az alternatív színjátszás eredményeinek és problémáinak teljes bemutatására törekvő, a határainkon túli magyar és nemzetközi törekvésekre is figyelő fesztivált láthattunk.” Az értékelés kiemeli a rendezvénysorozatot jellemző jó hangulatot, barátságos légkört, a különleges, csak erre a fesztiválra jellemző helyszíneket és kezdeményezéseket is, és mindössze egyetlen hiányosságot említ: „Nem a szervezőkön múlik, de jó lenne, ha a városi médiák több hírt, tudósítást adnának az eseményekről.”

Büszkék vagyunk az elnyert szakmai védjegyre, és nagyon köszönjük mindazon kollégák, önkéntesek munkáját, akik részt vettek az idei, most már hivatalosan is kiválóra sikerült fesztivál előkészítésében és lebonyolításában!

A teljes szakmai jelentés itt letölthető.

2012.10.09.

forrás: MASZK

THEALTER U21 plusz másodszor!

Október 11-14. között újabb minifesztivált rendezünk, középpontban a fiatalokkal.

A programot ismertetőkkel, fotókkal már megtaláljátok az oldalon - várunk mindenkit szeretettel!

Jegyrendelés a maszk@maszk.hu címen, jegypénztárunk csütörtöktől vasárnapig az első előadás kezdete előtt 1 órával nyit majd.

Vasárnap a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyamának Téli utazás c. előadása korlátozott nézőszámmal megy, jegyelőjegyzés szükséges!

Jegyárak: a szentesi Horváth Mihály Gimnázium három osztályának előadásaira: 500 Ft, a többi előadásra: 800 Ft, diákoknak 21 éves korig 500 Ft.

2012.10.07.

forrás: MASZK

a lap tetejére
 

2014 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció