Keresés
 
   
 

THEALTER / Thealter rádió

 

Thealter rádió

A fesztivál rádiója

nyomtatható verzió

Rádió MI

THEALTER Rádió – Rádió Mi

 

– Ez tulajdonképpen színház – mondta a THEALTER Rádió című műsor egyik házigazdája, Csikós Ildikó tavaly július 23-án a Grand Caféban, majd egy picit reszkető kézzel letette a mikrofont az asztalra.

– Meglátjuk, jövőre vállaljuk-e - tette hozzá a másik házigazda, Hajós Eszter, akinek viszont a hangja remegett meg kissé, az eltelt egy hét alatt egyébként először.

 

Eszter és Ildikó ugyanis tavaly két nappal első műsoruk előtt látott először rádióstúdiót belülről. Ez persze a Rádió Mi esetében nem szokatlan eset, hiszen az adó Szeged egyetlen szabad, civil-közösségi rádiója, és mint ilyen, kiváló terepe a kísérletezésnek, a hirtelen ötletek azonnali megvalósításának. Aki vállalja, hogy műsort készít a Rádió Mi-ben, az azt vállalja, hogy nem bújik el az egyre divatosabb médiaklisék mögött. Aki itt műsort készít, annak szólnia kell - ha úgy tetszik, ki kell állnia egy virtuális színpadra, ami a levegő részecskéinek 89,9 MHz-en rezgő elemeiből van ácsolva. Ez egyébként nem annyira nehéz dolog, főleg akkor, ha van miről és miért szólni.

 

Eszter és Ildikó úgy döntött, van. 2006-ban tehát ismét:

THEALTER Rádió – a Rádió Mi (FM 89,9 Mhz), interneten a www.radiomi.hu adásában

Július 17-23. között minden nap 12.00-tól 14.00-ig, és 16.00-tól 17.00-ig

Műsorvezetők: Csikós Ildikó, Hajós Eszter

Munkatársak: Kispéter Zsófi, Duránszkai Zsolt, Medvegy Gábor, Nagy Gábor, Tomalik Zoltán

 

A Rádió Mi támogatói: Bahia, www.portalnet.hu, Doktor Alarm, www.netfactory.hu


A fesztiválrádió hanganyagait itt hallgathatja meg.

  a lap tetejére
 

2014 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció